A túráinkat három tájegység találkozásában szervezzük, így mindegyikről teszünk közé egy rövid leírást. Kezdjük a Tokaj-Zempléni hegyvidékkel, amely a Hernád és a Bodrog folyók között elhelyezkedve, döntően 10-15 millió éves vulkáni kőzetekből épül fel. A tokaji Nagy-hegytől az országhatárig É-D-i csapásirányban húzódik. A hegylánc a mai Szlovákia területén folytatódik (Szalánci-hg, Slanske Vrchy) Ennek a mintegy 100-120 km hosszúságú, a történelmi Magyarországon Eperjes-Tokaji-hegységként ismert vonulatnak a trianoni határral elválasztott részére a földtani szakirodalomban általánosan használt a Tokaji-hegység. A földrajzi, valamint a turisztikai szakirodalomban honosodott meg a Zempléni-hegység elnevezés, amelynek eredete Cholnoky Jenőig nyúlik vissza (1936).
A hegység legnagyobb, legváltozatosabb kiterjedésű kistája a Központi Zemplén amely a legmagasabb tengerszint feletti pontját is tartalmazza (Nagy-Milic, 896m). Ezt alacsonyabb (100-500 m tszf.) dombsági jellegű kistájak keretezik: Hegyalja, Szerencsi-dombság, Abaúji-Hegyalja, Hegyköz. Legkisebb kiterjedésű a kristályos alaphegység felszíni kibukkanásait feltáró Vitányi-rögök. Patakjai (Ronyva, Szerencs, Bózsva, Tolcsva) a két nagy folyó vízgyűjtő területéhez tartoznak. Természetes forrásai a hideg (8-12°C) vagy langyosvizek (12-25°C) kategóriájába tartoznak. A hegység növényzeti arculatát a fás vegetáció határozza meg (tölgy, bükk), amelyekben vadregényes völgyek húzódnak. A Hegyalja, a Szerencsi-dombság, az Abaúji-Hegyalja eredeti erdőssztyepp vegetációja szinte teljesen megsemmisült.
Kőzetanyagát tekintve döntően miocén 10-15 millió éves vulkáni kőzetekből épül fel. A kristályos alaphegység csak a szlovák határ mentén bukkan felszínre. Kőzetek közül legelterjedtebb az andezit és a riolittufa, de a riolitos lávakőzetek felszíni elterjedése a Kárpát-medence vulkáni hegységei között itt a legnagyobb. Dácitok a hegység északi és déli részén nagyobb kiterjedésűek. A vulkanizmust záró bazalt (Apróhomok) csak fúrásból ismert. Az intenzív, mintegy 10 millió évnyi erózió jelentősen átalakította az elsődleges vulkáni formákat. A magasabb térszíneket adó lávakőzetek (andezitek, riolitok) körül hegylábfelszínnek jöttek létre A pleisztocénben felerősödött a vonalas erózió, a patakvölgyek bevágódása. Fagyhatásra felszínre került szabad kőzetfelületeken kőtengerek, kőfolyások alakultak ki. A puhább tufatérszínekbe medencék, félmedencék mélyültek. A Tisza egykori ártereiről szállított hullópor lösz formájában rakódott le, vastagsága a 10-15 métert is elérheti.
a, folyásos riolit (Telkibánya, Kis-Ork-hegy) b, lemezes piroxénandezit (Telkibánya, Hemzső-bérc) c, dácit (Tokaj, Nagy-hegy) d, riolittufa (Erdőbénye)
A Tokaji-hegység és környezete a Kárpát-medence egyik legrégebben lakott területe A kultúrtáj intenzívebb átalakítása a honfoglalással kezdődött. A termőföldek területét erdőirtással növelték, amelynek köszönhetően a patakvölgyek és félmedencék területe (pl. Hegyköz) az Árpád-kor végére benépesült A szőlőművelés és pincekultúra, részben a vallon telepeseknek köszönhetően 12-13. században jelent meg, amely Hegyalja gazdasági fejlődését jelentősen felgyorsította.
Dereszla pincerendszer, Hercegkút világörökségi pincesor
A hegység belső területeinek benépesülését szlovák, ruszin és német telepesek betelepítése tette lehetővé. Míg a mezőgazdasági művelés a hegylábi, medence területekre koncentrálódott, a folyók mentén ártéri erdők, rét és legelőterületek jöttek létre. Az ásványi nyersanyagok hasznosítása sajátos hegyvidéki iparágak meghonosodását idézte elő. Az egész hegységben jelentős volt az építőkőbányászat (riolit, andezit, dácit, riolittufa). Telkibányán az andezites anyakőzetet átjárt érces teléreket a 13-14 századtól felszíni (horpa) és mélyműveléssel (táró) termelték ki.
Telkibányai tárók és horpák
Az iparág víz és faigénye (bányafa, kohósítás) távolabbi területek hasznosítására is hatással volt (vízduzzasztás, irtásföldek). Az őrléshez használt malomköveket a hegység távolabbi területein is fejtették. A nagy mennyiségű perlites lávakőzet hasznosítására üveghuták települtek, amelyek működése szintén jelentős mennyiségű faanyagot igényelt. Az ún. irtásföldeket a mezőgazdaság hasznosította (szántó, rét és legelő). A 19. század végére a szőlő területe a filoxéra vész (1885-1887) következtében jelentősen csökkent. A 20. században a gazdaság és település szerkezet jelentősen átalakult. A hegyvidéki ipar néhány bányászati telephelyet kivéve (pl. Pálháza) teljesen megszűnt. A legutolsó üveghuta 1906-ban zárt be.
Később a nagyüzemi mezőgazdaság megjelenése rendezte át művelési szerkezetet és tulajdoni viszonyokat, amely a szőlő, gyümölcs és szántóföldi kultúrák termesztésére is nagy hatással volt. Az utolsó nagy változást a rendszerváltás hozta, amelynek köszönhetően a minőségi szőlő és gyümölcstermesztés Tokaj és Abaúj-Hegyalján is új piacokat nyitott meg a termelők számára. Hegyalja számára fontos elismerés volt a világörökségi cím elnyerése (Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj, 2002).
Hegyaljai szőlők (Megyer-hegy és Mád)
A turizmus szempontjából a hegyvidék turistaútakkal jól feltárt, az Országos Kéktúrának Hollóháza az egyik végpontja. A patakvölgyek és hegygerincek természetes módon vezetik a nyomvonalakat, a kilátópontokról pedig festői panoráma tárul a látogatók elé. Sajnálatos, hogy ezeknél kevés közvetlen információ szerezhető a kőzetekről, a táj kialakulásáról, a tájhasználatról. A túravezetők a geotúrán ezeket az ismereteket igyekeznek átadni.
Ismeretterjesztés a Nagy-Péter mennykő kilátóponton
Abaúj-Zemplén geotúrák 