Túrák, blogindulás stb.
Elég intenzív tavaszi hónapokon vagyunk túl. Az Abaúj-Zemplén geotúrák történetében ez volt az első havi rendszeresen szervezett túrákkal végig vitt időszak. A három saját geotúra mellett, a Zemplén Fanatik Szabadidősport és Természetvédelmi Egyesület meghívására részt vettünk a Megyer-hegy sziklamászó pikniken is.

E mellett a Hegyaljai kőhidak bejegyzéssel elindult a blog is a Substack platformon. Ez most már a 20 bejegyzéshez közeledve, több mint 300 feliratkozóval főként ismertterjesztési célokat szolgál. A túrák előtt olvasgatva ad némi áttekintést a várható témákról. Aki esetleg a túra után tér vissza ide, rendszerezheti, kiegészítheti az elhangzott (általában nem kevés) információkat.

A négy túrán mintegy 50 résztvevőnk volt. Kovácsvágáson, új helyszínen egy andezites szurdokvölgyben nyitottuk meg a tavaszt. Az átlagosnál keményebb terepet, a patak bővebb vízhozama nehezítette. A kis vízesések, nedves sziklafalak, a patakmeder mély vizű üstjei azonban igazán látványossá tették a napot.

Áprilisban már ismert terepen mozogtunk, és egy dupla szurdoktúra következett az Abaújvári és Tatár-völgyekben. Itt az akár 15 méter magas riolittufa falak látványos keretet adtak újabb kövekből született történetekhez és az elmaradhatatlan vulkánkitöréshez.

A hónap végére még belefért egy meghívás a Megyer-hegyi sziklamászó piknikre. Az aktív turizmust népszerűsítő rendezvényen mi geotúrázni hívtuk az érdeklődőket és mutattuk be a Megyer-hegy földtudományi értékeit a vulkáni tufáktól a malomkőbányászat emlékeiig. A kilátóba felsétálva a tokaji Nagy-hegy-től Sátoraljújhelyig kaptunk panorámát az UNESCO világörökség részét képező Tokaj-Hegyalja szőlőkkel borított hegyoldalairól.



Andezittel kezdtünk és májusban ismét egy ilyen helyszín következett. Egy panorámatúra keretében a Telkibánya fölötti Hemzső-bércet céloztuk meg. Utunk nagy részén az egykori lávadómok oldalának törmelékében keresgéltünk szép rajzolatú példányokat. Majd a kőtengerek, kőfolyók között kisétáltunk a Hemzső sziklájára, ahol tökéletes panoráma fogadott. Visszafelé a perlitek mellett megnéztük a középkori duzzgasztógát maradványait, valamint az opálbányászat rövid történetéről is meséltünk.




Ennyi fért bele a tavaszi hónapokba. Ami látszik, hogy a túraszervezés, blogírás elég sok plusz ráfordított igényel. A nyári túrákat ennek függvényében kell majd átgondolnunk. A tervezett helyszínek már megvannak, az időpontokkal viszont bajban vagyunk. Remélhetőleg elfoglaltságaink függvényében ezeket minél hamarabb fixáljuk. A blogbejegyzések viszont nem maradnak el, arra szerdai napokon (ha megcsúszok csütörtök) a kora esti órákban számíthattok. Ha még nem iratkoztatok fel itt megtehetitek és olvashatjátok a régebbi bejegyzéseket is.