A nyár vége ismét kicsit húzósabbra sikerült és az őszünk sem alakul másképp. Ennek is köszönhető, hogy csak most, szeptember első hetében tesszük közé az aktuális túra dátumokat. Jellegüket tekintve panoráma kéktúra és a kulturális örökség bemutatása mellett lesz ismét szurdoktúra. Az elmaradhatatlan ásványgyűjtés mellet, most kövület vadászat (persze, nem a Zemplénben) is színesíti majd a kínálatot. Tartsatok velünk az ősszel is.
Szeptember
Szeptember 20. Dűlőtúra a Kerekdomb körül, egyenesen fel a Görbébe
A borvidékekhez kapcsolódó posztjaink olvasottsága, mindig átlag fölötti. Ennek köszönhetően sikerült a tállyai borászatokkal nagyon jó kapcsolatot kiépíteni. Most ezt visszük tovább a Kerekdomb fesztiválon, ahol megpróbáljuk feltárni a természet, kőzet, talaj valamint a szőlőművelés társadalmi-történelmi kapcsolatait, amelyhez a keretet a T3/Tokaj Drei borászat és a Görbe dűlő terroirja adja.

A túra tervezett hossza összesen 6 km (kényelmes tempóban 3 óra oda és vissza). A Görbe-dűlőt elérve kis piknik (brunch) keretében néhány bor és helyi ételek kóstolhatók.
Túraidőpont: szeptember 20 (szombat 10.00–13.00) Találkozó: Rákóczi u. és Kazinczy u. sarka (Európa mértani középpontja). Részvételi díj: 4500 Ft/fő, amely tartalmazza a túravezetés, a borkóstolás és a piknik díját. Előzetes regisztráció szükséges: a fesztivál honlapján
Változás! Szeptember 28 (vasárnap). Csigakő túra Sajólászlófalváról a Nagykorcsolyásra
Ebben az évben az egykori borsodi szénbányászat területén is volt terepmunkánk. Akkor jeleztük, hogy kilépve a Zemplén területi kereteiből ide is vezetünk majd egy túrát. Az indulási pontunk Sajólászlófalva lesz, ahonnét kisétálunk a Pitypalatty-völgyet keretező dombhátakra. Innét elmegyünk a Tömlöc-tetőig, ahol bár messze vagyunk a vulkáni hegységektől mégis robbanásos kitörések anyagát (riolittufát) foghatjuk majd a kezünkbe. Honnét került ide? Kiderül a túrán.
Majd az árvalányhajas rétek között begyalogulunk Sajókápolnára, ahol az egykori reptérről is lesz néhány szó. A nap fő attrakciója a “csigakő”, az Ostrea. Az egykori tengerpart mentén, mintegy 13-15 millió éve nagyméretű, akár 20 cm-es kagylóhéjakból több méter vastag zátonyok mosódtak össze. Panoráma pontként, a Nagykorcsolyásról, ha szerencsénk van a Tátráig is elláthatunk. Ehhez viszünk spektív távcsövet. Ha esetleg az időjárás miatt nem jönne össze, a Bükk csúcsai biztosan elég közel lesznek. Ne hagyjátok ki.
Táv: 10 km. Szintemelkedés: 250 m. Időtartam: 5 óra. Átlagos nehézségű túraútvonal. Felszerelés: Kövület és kőzetgyűjtéshez gyűjtéshez kalapács, véső, csomagolóanyag ajánlott. Jelentkezési lap: az alábbi linken. Maximális létszám: 25 fő
Október
Október 11. A Kéktúrázás napja: Mogyoróska – Mlaka-rét szakasz
A Magyar Természetjáró Szövetség már hatodik alkalommal szervezi meg a Kéktúrázás napját. A 2580 km hosszú Országos Kékkört 143 szakaszra bontották, amelyek átlagosan 10-30 km közötti hosszúságúak. A túranapon bárki ingyenesen részt vehet, egyetlen feltétel az online regisztráció.

Néhány szakaszon a Magyarhoni Földtani Társulat Progeo Földtudományi Természetvédelmi Szakosztálya ismeretterjesztő túravezetéssel kapcsolódik be a szervezésbe. Mi a Mogyoróska-Mlaka-rét szakaszon megyünk majd végig, amely egy rövidebb de sok kilátópontot tartalmazó szakasz. Sok mindenről lehet majd beszélni (lávadómok, vulkáni utóműködés), amelyhez a keretet a Tokaj-Zempléni hegyvidék legnagyobb vulkáni központja, a Regéci-kaldera adja majd. Ha meg akarod tudni, mikor és hogyan működött ez a vulkán gyere és túrázz velünk. A kaldera pereméről indult lávafolyások szegélyeit a fagy formálta sziklaormokká. Ezek lesznek a panoráma fotópontjaink (Nagy-Péter-mennykő, Sólyom-bérc). A jégkorszak emlékét nemcsak a sziklák, hanem az István-kúti nyírjes is őrzi.
Táv: 13,3 km Szintemelkedés: 530 m Jelentkezni az esemény honlapján lehet, létszámkorlát 50 fő. Túra napja: 2025. október 11. Találkozás: 10:15 Indulás: 10:30 Kezdőpont: Mogyoróska templom (48.37629683, 21.32551665) Végpont: Mlaka-rét (48.40172501, 21.40863391)
Szakaszfelelősök: Abaúj-Zemplén geotúrák, Szepesi Zsuzsa és János Nyomvonal:GPX letöltés. Nehézség: átlagos nehézségű középhegységi túraútvonal.
Október 12 (vasárnap). Az egykori galíciai országút kőhídjai, kerékpártúra
Egy, a tavasszal az időjárás miatt elmaradt túrát igyekszünk pótolni. A blog indulásakor első bejegyzésünk a régi galíciai országút kőhídjainak építészeti emlékeivel foglalkozott. A “kis” 37-es út által felfűzött hidakat viszont nehéz lenne gyalogosan végigjárni, így kerékpárra pattanunk. További érdekesség, hogy a túra Hercegkútról indul (ez a végpont is), ahol az UNESCO világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesort is lesz alkalmunk bejárni.
Az útvonal egyszerű, Hercegkútról letekerünk Olaszliszkáig, majd Patakon keresztül vissza. Úgy csináljuk, hogy az oda- és visszaútra is maradjon látnivaló. A kisebb (2-3 lyukú) hidak mellett és az olaszliszkai Babahíd temlomokat meghazudtoló boltívei és Vámosújfalu hatlyukú, építészeti műremeke lesz a fő attrakció.
Az útvonal végig aszfaltozott útvonalon halad, bármilyen kerékpártípussal teljesíthető.
Táv: kb. 50 km. Szintemelkedés: 150 m. Időtartama: kb. 5 óra Nehézség: átlagos nehézségű kerékpártúra. Jelentkezés: az alábbi linken.
Geotúra hosszú hétvége
Október 24 (péntek): Rövid szurdoktúra a Tatár-völgybe
Akik túráztak már velünk jól ismerik az Abaújvár környékén feltáruló meredek riolittufa sziklafalakat. Ezeket végigjárni azonban egy egész napos túra. Most azokat várjuk, akik rövidebb túrát szeretnének, amihez kiváló helyszín a Tatár-völgy. Amit erre a napra kinálunk: egy látványos szurdokvölgy felfedezése, panoráma a Hernád-völgyre egész Kassáig, valamint egy kis ásványgyűjtés. A hegyoldalak kvarcitos törmelékében kovásodott faágakat, nádszálakat keresgélünk majd. Kiváló program ebéd előtt.
Táv: 5 km. Szintemelkedés: 180 m. Időtartam: 4 óra. A meredekebb tereplépcsők és bedőlt fák nehezítette szakaszok miatt közepes nehézség. Felszerelés: Ásvány és kőzetgyűjtéshez gyűjtéshez kalapács, véső, csomagolóanyag ajánlott. Jelentkezési lap: az alábbi linken. Maximális létszám: 20 fő
Október 25. (szombat) Aranyásók útja: barangolás és ásványgyűjtés Telkibánya aranybányászati emlékei között
A hosszúhétvége ismét kitünő alkalom, hogy a gyermekes családoknak kínáljunk egy aktív szabadtéri programot. A túra a középkori arany és ezüstbányászat területére kalauzol. A résztvevők megismerkedhetnek a felszíni és felszín alatti bányászat módszereivel. Meglátogatjuk a Jó-hegyi horpamezőt és az egykori Koncfalva romjainál az ércfeldolgozás technológiájába is betekintést nyerünk. A Veres-vízi tárónál egy régi földrengés legendája hangzik majd el. Ásványgyűjtésre fő cél a Fehér-hegy riolit kőfejtő lesz, ahonnét senki nem tér haza üres kézzel. Kvarcváltozatok szélés tárháza mellett a szerencsések baritot is haza vihetnek.
Családoknak, természetbúvároknak ajánljuk, akik érdeklődnek az ásványok és kőzetek iránt és szeretnek a természetben baramgolni, gyűjteni, tanulmányozni.
Túra hossza: 5 km, Szintemelkedés: 200 m. Nehézség: Gyerekekkel is teljesíthető átlagos nehézségű túra. Felszerelés: Ásványgyűjtéshez kalapács, véső, csomagolóanyag ajánlott. Jelentkezési lap: az alábbi linken. Maximális létszám: 25 fő
A szervezésünkben induló geotúrákon a részvételi díj felnőttek számára 2000ft/fő, gyermekek részére (6 éves kortól) 1000ft/fő. A Substack blogon vásárolt éves előfizetés (80 dollár) a geotúráinkon családi belépőként érvényesíthető, és egy éven keresztül korlátlan geotúra részvételt biztosít.
A Kerekdomb fesztiválon és a Kéktúrázás napján meghívott túravezetőként veszünk részt. A regisztráció az események honlapján történik.
Mi terveztünk, de bármi közbejöhet. Az időjárás és egyéb előre nem várt események miatt a változás jogát fenntartjuk. Ezért kérjük a regisztrációt és így ha bármi közbejön mindenkit időben tudunk értesíteni.




